Dr. Zsákai Zsolt ortopéd sebész szakorvos – Miskolc

Bemutatkozás

2003-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. A diploma megszerzését követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban kezdtem dolgozni ortopéd-traumatológus rezidensként. 2009-ben szakvizsgáztam, majd a fenti kórház Ortopéd Sebészeti Osztályán folytattam tovább szakorvosi tevékenységem, ahol jelenleg is dolgozom.

Érdeklődési területem átöleli az ortopéd sebészet tárgykörét, beleértve mind a degeneratív, mind pedig baleset következtében kialakult izületi, csontos deformitásokat, a gerincoszlop, valamint a csípő, térd, és boka izület megbetegedéseit.
Ortopédiai rendeléseimen felnőtt és gyermek ortopédiai eseteket is ellátok. Különös érdeklődési területeim a váll-, és könyökizület betegségeivel járó állapotok konzervatív és sebészi kezelése.

Munkám során azt tapasztaltam, hogy kórházi körülmények között sokszor nincs elég idő és megfelelően diszkrét környezet a panaszok okának feltárására és alapos, minden lehetőségre kitérő vizsgálatára. Ezért hoztam létre ortopédiai magánrendelőmet, hogy jelen és leendő pacienseim maximális megelégedettsége mellett, teljes diszkréciót garantálva tudjam kezelni panaszaikat a mielőbbi gyógyulás érdekében.

Szolgáltatásaink :

Ortopédiai vizsgálat részei
Kórelőzmény megbeszélése: A korábbi mozgásszervi panaszok és betegségek feltérképezése (műtét, törés, rándulás, ízületi gyulladás stb..)
Jelen panaszok: a fájdalom qualitatív felmérése, életmód (otthoni és munkahelyi) mozgásszervekkel kapcsolatos körülmények tisztázása
Funkcionális vizsgálat: tartás-, és járásvizsgálat, ízületi tengelyeltérések – mellkas, gerinc és az ízületek alaki vizsgálata, gerinc funkcionális vizsgálata, kis-, és nagyízületek (váll, könyök, csípő, térd, boka) mozgásterjedelmének és deformitásainak vizsgálata
Képalkotó diagnosztika: röntgen, UH (ultrahang), CT (komputertomográfia), MR (mágneses rezonancia) vizsgálat menedzselése es értékelése
Labordiagnosztika: gyulladásos, autoimmun-, egyéb kórképek, műtéti előkészítés esetén szükséges vizsgálat menedzselése es értékelése

Ortopédiai terápia
Konzervatív módszerek: terápiás javaslat összefoglalása, dokumentáció, ambuláns lap készítése
Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz vényre való felírása
Ízületi injekciós kezelések steroid, viscosupllemetáció -hyaluronsav- adása
Fizioterápia: gyógytorna, fizikoterápia: ultrahang, elektroterápia menedzselése
Műtét módszerek: ízületi tükrözés (térd, váll, könyök, boka), protetika – felszínpótló térd,csípőprotézis beültetés -, csontegyesítő műtétek, tengelykorrekciós műtétek, lágyrész rendellenességek műtéti kezelése, gyermekkori lábdeformitások műtéti kezelései.

A műtéteket a BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ortopéd Sebészeti Osztályán végzem.

Felnőttkori ortopéd betegségek, amiket ellátok
Vállizület betegségei, izületi gyulladás, porckopás, impingement syndroma, íngyulladások, könyökizület rendellenességei, gerinc felnőttkori betegségei, csípőizületi kopás, gyulladás, combfej elhalás, térdizületi kopás, gyulladás, meniscus rendellenességei, keresztszalag rendellenességek, térdkalács rendellenességei, Baker-cysta, bokaizület megbetegedései, lapos láb, bütyök deformitás, kalapácsujj deformitás, előláb fájdalom,csont és lágyrészdaganatok, a tartó és támasztó rendszer traumás behatás következtében kialalkult megbetegedései, izületi kontraktúrák.

Gyermekori ortopédia betegségek amiket ellátok
Vállizület betegségei, izületi gyulladás, bizonytalan izületi fájdalmak, könyökizület betegségei, gerincferdülés, hanyagtartás, mellkasdeformitások, fejlődési rendellenességek, csípőizületi gyulladás, fájdalom, csipőficam, Perthes kór, csecsemőkori csípőszűrés, tédfájdalmak, láb rendellenességei, dongaláb, lúdtalp, izületi kontraktúrák, csont és lágyrész daganatok.

Magánrendelés

A rendelő a Földes Gimnázium és a Leánykollégium között található, a Palóczy Egészségházban Busszal, villamossal könnyen megközelithető.
Autóval érkezők számára a rendelő előtt fizető parkoló található.
Rendelési idő: minden pénteken, 16:00-19:00
Cím: 3525 Miskolc, Palóczy László u. 23
Előjegyzési telefonszám: 06-70-226-22-60

Rendeléseim

B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ortopéd Sebészeti Osztály szakrendelése
Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
Rendelési idő: szerdai napokon 08:00-14:00 óráig
Telefonos előjegyzés: +36 46 515 200/1306 melléken (minden nap 14:00-15:00 óraig)
A rendelésre beutaló szükséges!

Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Ortopéd Sebészeti szakrendelése
Cím: 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9.
Rendelési idő: csütörtöki napokon 16:00-20:00 óráig
Telefonos előjegyzés: csütörtöki napokon rendelési időben a +36 47 525 300/4252-es melléken
A rendelésre beutaló szükséges!

Cigándi Egészségház Ortopéd Sebészeti szakrendelése
Rendelési idő: szerdai napokon 16:00-20:00 óráig
Telefonos előjegyzés: +36 47 534 420 telefonszámon
A rendelésre beutaló szükséges!

Elérhetőség

Email cím: idopont@zsakaizsolt.hu, zsakaizsolt@zsakaizsolt.hu
Postacím: 3548 Miskolc postafiók: 680
Telefon: +36-70-226-22-60